Így év vége felé közeledve, mindenki számba veszi az elmúlt évet. Így tett ügyvédünk Dr. Lakos Tamás is, aki egy óriási elhatározásra jutott!
Év elejétől már arra is lehetősége nyílik a vállalkozóknak, hogy szüneteltessék a tevékenységüket.
Egy újszülöttnek minden vicc új. És egy új vállalkozónak is. Főleg ha munkavédelmi oktató kisfilmet néz!
Van itt a cégnél ugye pár dolgozó. Nekik jár munkabér és egyéb motiváló juttatások. És ezeket meg is kapják, igaz kicsit rendszertelenül. Egyik kedves munkatársam, fent nevezett banknál vezeti folyószámláját, már lassan évtizede. Anno kért és kapott is folyószámla hitelkeretet. Ez jó is, van mihez nyúlni, de a fizetés is oda megy, szépen újra töltődik mindig! Ez esetben azonban kolleganőm, hiába próbált felvenni pénzt a kártyával csak nem sikeredett. Hát bement a bankba. Mint mondták a hitelkeretét (ami már 10 éve megvolt) felére csökkentették. Az indok: rendszertelen volt a munkabér utalás. Tényleg rendszertelen volt, de mindig elment. Az utolsó hónapok például így: július 13, augusztus 3, szeptember 10, október 15.
Szóval nem tudtam normálisan utalni és egy kedves dolgozóm infarktust kapott majdnem, azután pedig én, hogy most miből és hogyan fog hirtelen megélni. Mert nekem gondoskodnom kell róla is. Fél életét tölti el itt az irodában, abból él Ő is és a családja is amit innen visz haza. És én érzem rosszul (szépen fogalmazva) magam, mert bár az egyik legjobb dolgozóm, és bár mindig megkapta a munkabérét, most mégis anyagi csődközelbe került, egy hülye, bürokratikus, túlbúrjánzott, kapitalista, kizsákmányoló megapénzügyi hatalom miatt. Szóval érezzem rosszul magam, hogy az OTP szerint nem tudok normálisan utalni. (Az OTP persze most alapít Cipruson egy leányvállalatot. Biztos nem elég neki a nyereség, vigyük még azt is ki az országból! :-( Index cikk. )
De gondolkodjunk tovább. Miért nem tudtam utalni minden hónap 10-ig? Kedves ügyfelek. Ne vegyétek szívetekre, illetve akinek nem inge ne vegye magára! De nagyon szépen köszönöm nektek azt a sok kinnlevőséget, amit ránk hagytok. Nagyon szépen köszönjük, hogy sok-sok százezer forintunk ott van nálatok, és nagyon szépen köszönjük mindezt ketten a kollegámmal együtt. Köszönjük, hogy a szerződésünk értelmében fütyültök arra, hogy 10-ig behozzátok az anyagot, és 10-ig kifizessétek a könyvelési díjat.
És azt is köszönjük nektek, hogy a következő hónaptól könyörtelenül felszámítom mindenkinek, aki késik a kötbért. Nincs tovább engedékenység, nincs tovább nem fizetés. Nincs tovább OTP! Kell viszont tej, kenyér, fűtés, a gyereknek ruha, óvoda, iskola miegymás.
(griff)